Barion Pixel
Sziasztok! 😀
Egy kis élménybeszámoló a Család -barát műsorról.
Már 2 alkalommal volt szerencsénk, a család-Barát műsorban részt venni és fantasztikusan éreztük magunkat, sok pozitìv élményben volt részünk. <3
Mivel már volt részem idén is stúdiós felvételben (Baján), így úgy gondoltam nem lesz nagy meglepetés.
Ennek ellenére volt meglepetés bőven, minden egyes ember nagyon kedves és segítőkész volt, a sminkesektől kezdve a műsor vezetőkön át. Mindenki nyitott volt és mosolygós.
Nagy öröm volt Esztergályos Cecíliával találkozni és beszélgetni, ahogy az általam készített babákról beszélt, nagy tisztelettel és szeretettel. 😀
Természetesen szóba kerültek az ő alkotásai, kerámiái is. Első alkalommal Kilián volt az a  műsorvezető, aki velünk beszélgetett. Nagyon szimpatikus volt, segített túllendülni a lámpalázas pillanatokon.Néhol be-be segített egyes munkafolyamatokba. Szó mi szó, élményekben gazdag anya – lánya program volt ??
Majd második alkalommal megismerhettünk új embereket, most viszont Novodomszky Évával beszélgetettünk,aki szintén nagyon kedves volt velünk.
Már 2 alkalommal is részt vehettünk az ötletsarokban a teljes műsoridőben, nagyn hálásak vagyunk érte, mind a szerkesztőknek, mind nektek hogy folyamatos megújulásra ösztönöztök és támogattok bennünket. Nagyon köszönjük. <3
Végül Dorina névnapja is élményekben gazdagon telt, mivel aznap volt a második Család-barát műsor melyben szerepeltünk, ahol az ötletsarokban óvodai vállfás tárolót  és környezetbarát ruhaszalvétát készítettünk.